Egyéb kategória

Csapatverseny

EFOP-1.8.5-17-2017-00324

„Egészség porta, egészség portál- Komplex egészséges életmód program”

Ki tud többet az egészséges táplálkozásról?  Csapatverseny  az EJROK-ban

A program legfontosabb feladata és célja volt, hogy kiderüljön, a program ideje alatt megszerzett információk mennyire  épültek be a tanulóink tudásbázisába.

Kétfordulós osztályok közötti csapatversenyt hirdettünk, melynek első fordulójába az osztályok minden tanulója bekapcsolódhatott. Négy héten keresztül négy tesztet kellett  önállóan kitölteniük, melyhez bárhonnan szerezhettek információkat, kérhettek segítséget. A teszteket a leadás után javítottuk, pontoztuk, majd az összpontszámok alapján az ötödik fordulóba a 6 legmagasabb pontszámot elért csapat jutott. A hat csapat részére az utolsó fordulóban egy játékos vetélkedőt rendeztünk, ahol a feladatok megoldásában már nem vehettek igénybe külső segítséget. A feladatok megoldásához az előadásokon, csoportfoglalkozásokon megszerzett ismereteiket kellett felhasználniuk. Töltöttek ki  keresztrejtvényt,  totót, tápértéket,  sportmozgások által felhasznált energiamértéket számítottak,  mintaétrendeket állítottak össze az öt napi étkezéshez megadott kalóriaértéken belül maradva a napszakhoz illő egészséges ételek kiválasztásával.  A feladatok kiértékelésében segítettek végzős tanulóink, a vetélkedőt Barcsik Tímea biológia szakos tanárnő vezette. A végeredmény kiszámítása után az  eredményhirdetéssel fejeződött be a program.

Vélemény, hozzászólás?